Szórakozás

Tóth Gabi: A koncerteken nem jön oda senki, hogy azért utál, mert keresztény vagyok

Személyesen alig, főleg az interneten bántják.

Tóth Gabi a Magas és mély című műsorban beszélt eddigi életútjáról, illetve az utóbbi időszakban őt érő kritikákról, amik főleg az értékrendjét érik.

Mint elmondta, a Megasztárban anno a „rock angyala” szerepet osztották rá, amit ő elfogadott, mert fiatalon mindenkinek meg akart felelni, hogy elismerjék és felnézzenek rá, ne pedig vidéki kislánynak tekintsék, amit akkor szégyellnivalónak tartott. Azt gondolta, ha akkor mindenbe belemegy, egy idő után azt csinálhatja majd, amit ő akar, de ez nem így lett. 2015-ben zeneileg mélypontra került, ezután kezdett el újra a folkzene iránt érdeklődni. Mikor megszületett a kislánya, akkor vált igazán fontossá, amit otthonról, a vidéki közegből, a szüleitől hozott.

Akkor így összeállt a kép, hogy valójában nekem mi az utam, mi a fontos. Teljesen áthelyeződött a hangsúly az „én”-ből a „mi”-vé, a családdá, és ezt nagyon sokan hitetlenkedve vagy hiteltelenként aposztrofálják az én személyiségemhez. Hiába próbálok mesélni nagyon őszintén arról, hogy nekem ez milyen megélés volt, sokan nem akarják befogadni. A közönség sokkal jobban befogadja, tehát ha elmegyek bárhova beszélgetni emberekkel, akkor ott nincs kérdés. Van egy nagyon komoly, masszív hátország, egy fal, amik nem akarják az emberek elé engedni a valós, őszinte gondolataimat. Elindult egy olyan médiakarakterem, ami teljesen ismeretlen számomra is

– fogalmazott az énekesnő.

Szerinte vannak olyan ismerősei, akik kihasználták őt, rajta felkapaszkodva próbáltak nagyobb népszerűséghez jutni. „Nekem személyes tanácsot senki nem adott, mindenki egyből a nyilvánosság előtt fejtette ki rólam a véleményét, úgy, hogy órákat beszélgettünk előtte privátban. Ebből is láttam, hogy mindenki megfogja a hírverést, mert mindenkinek jót tett, aki erre a hullámra felült: jöttek a kattintások, negatív hősből ő egy nagyon komoly megmondó hőst csinált magából az én hátamon, sokan mártírt csináltak magukból a hátamon… Az én hátam nagyon kemény, masszív, elbír sok mindent” – mondta Tóth Gabi.

A bántásokat sem feltétlen veszi magára, mert szerinte nem csak ő, de mindenki más hasonló bánásmódban részesül az interneten mostanában, mert az emberek így vezetik le a hétköznapokban felgyülemlett feszültséget. Bár érdekli az emberek véleménye, a közösségi médián csak egy nagyon kis része jut el hozzá, a saját oldalait sem ő moderálja.

A koncerteken nem jön oda senki, hogy »Tóth Gabi, azért utállak, mert keresztény vagy«, vagy »azért nem szeretlek, mert nem tudom milyen órát láttam a karodon«, vagy »azért mert matyóruhát vettél fel«. Senkit nem érdekel ez, ilyenekkel nem találkozom. Meg nem olyan bátrak ám az emberek, hogy szemtől szembe odajöjjenek hozzád és megmondják. Egy-egy pillantásból látom. Ha elmegyek mondjuk egy forgatásra, és egy stábtag hogy néz rám, akkor abból egy picit érzékelem. Három mondatot beszélgetünk, aztán már mosolyog. Igazából ennyire van súlya ennek az egésznek.

Tudja, hogy megosztó ember, és van, akiket idegesít, de nem érti, kinek árt azzal, amiben hisz. Mint mondja, ő nem akar harcolni, békére törekszik.

Az álmaival kapcsolatban azt mondta:

Nem tudok olyan álmot mondani, amit nem értem volna el. Minden álmomat elértem, amit kitűztem. Az, hogy milyen rögös úton, nagyon izgalmas volt. Ezeket az élményeket soha senki nem fogja tudni elvenni tőlem, bárhogyan bántanak, bármit olvasnak rám. Attól, hogy egy út nehéz, attól az még nagyon izgalmas, és nagyon sok boldog pillanat is van benne. Nekem ez a küldetésem, én a zenéért jöttem erre a Földre. Ha a zenén keresztül tudok valamit adni, akkor boldog vagyok. És ha valaki jön velem, akkor jön velem, ha valaki nem, semmi baj! Nagyon boldog vagyok azzal a közösséggel, akik velem tartanak, és köszönöm nekik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik