Szórakozás

Gyebnár Csekka: Amíg van egy pici esélyünk arra, hogy saját gyerekünk legyen, addig nem adjuk fel

TV2
TV2
A 48 éves színésznő és párja az örökbefogadáson is gondolkoznak.

Gyebnár Csekka az Ázsia Expressz egyik adásában azt mondta, kiskorában úgy tervezte, nyolc gyereke lesz, az élete viszont másként alakult. A 48 éves színésznő nagyjából másfél évtizede küzd azért, hogy anya legyen, erről a Tények riportjában mesélt.

Párjával 14 évvel ezelőtt ismerkedtek meg, ő hozta elő belőle az anyai ösztönöket. „Ő volt az, akire ha mindennap ránézek, azt mondom, hogy »Igen, neki szeretnék«, és egy ugyanolyan picikét szeretnék, amilyen ő” – állítja a színésznő, aki korábban többször is teherbe esett, de a várandóságok megszakadtak. Később derült ki, hogy Gyebnár Csekka pajzsmirigy-alulműködése okozza a problémát, ami miatt további kezelésekre lett szüksége.

Az utóbbi években rengeteg pénzt költöttünk arra, hogy családdá váljunk, tulajdonképpen semmi másra nem költöttünk. Azt mondtuk, hogy talán így összejön, és van értelme küzdeni, hiszen amíg van egy picike esélyünk arra, hogy saját gyermekünk legyen, addig nem adjuk fel

– fogalmazott a színésznő, akinek az fáj a legjobban, hogy a szerelmének nem tudja megadni azt az érzést, hogy apa legyen. „Igazából ő az, aki ennek az egész dolognak talán a legnagyobb vesztese, aki teljesen tehetetlen, és nem tehet arról, hogy egy ilyen párkapcsolatban él. Azt látom, hogy ennek ellenére ő velem akar.”

Az Ázsia Expressz üzbegisztáni forgatása alatt szívszorító pillanatokat élt át.

Nagyon sok szegény családdal találkoztam, ahol síró anyák mondták, hogy »Vidd el a babámat, mert már nem tudom felnevelni«. Nem tudom elmondani azokat a pillanatokat és azokat a szemeket. Soha nem felejtem el azt a kisbabát, akit felém nyújtottak zokogva, és az anya arcát sem. És nem biztos, hogy nem megyek vissza

– mondta Gyebnár Csekka az örökbefogadással kapcsolatban. Párjával még mindig nem engedték el a reményt, hogy saját gyerekük szülessen. A színésznő egészségi állapota folyamatosan javul, szervezete hamarosan készen állhat egy újabb várandósságra. Kora miatt sem aggódik, azt vallja, egy kisbaba érkezése mindenkit megfiatalít.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik