Szórakozás

Felfüggesztették a brit tanárt, mert szobát bérelt, hogy szexeljen a volt tanítványával

Az iskola szerint MacCallum súlyos kötelességszegést követett el.

Egy tanárt felfüggesztettek a manchesteri Whalley Range-i Hulme Gimnáziumban, mert hotelszobát foglalt, hogy szexeljen egy volt tanítványával – írja a Metro.

A 39 éves Robert MacCallum már akkor „nagyon szoros” kapcsolatban állt a diákkal, amikor a lány a gimnáziumba járt.

Miután a diák elhagyta az iskolát, tovább folytatták a viszonyukat. Többször is találkoztak nyilvánosan, még a barátok előtt is együtt mutatkoztak.

MacCallum egyszer egy hotelszobát is lefoglalt, ahol a lány elmondása szerint többször is szexeltek.

Amikor ez kiderült, az iskola beidézte a tanárt, annak ellenére, hogy a lány elérte már a beleegyezési korhatárt.

A tanár mindent tagadott, azt mondta, véletlenül találkoztak, és aktusra nem került sor.

A testület azonban nem hitt neki, szerintük a MacCallum által felvázolt forgatókönyv „elég valószerűtlen”, szerintük biztos, hogy lefeküdtek egymással, a tanár pedig tisztességtelenül viselkedett, amikor  letagadta, amit tett.

MacCallum úr magatartása olyan súlyos kötelességszegésnek minősül, amely jelentősen elmarad a szakmától elvárható normáktól

– közölték.

MacCallumot felfüggesztették, legközelebb öt év múlva kérheti a végzés hatályon kívül helyezését.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik