Szórakozás

Szlépka Armand a párkapcsolatáról: Úgy voltunk vele, ha az Ázsia Expresszt kibírjuk, akkor mindent

TV2
TV2
A műsor előtt egy rossz szó nem hangzott el köztük, és amióta itthon vannak sincs nyoma feszültségnek.

Halastyák Fanni (művésznevén Nemazalány) és Szlépka Armand tíz hónapja alkotnak egy párt, de szinte a kezdetektől együtt élnek. Kapcsolatukat a tévénézők az Ázsia Expressz alatt ismerhették meg jobban, ami a páros győzelmével ért véget.

A másfél hónapos forgatás során annyi extrém helyzetet éltünk meg, mint más párok tíz év alatt sem. És igen, voltak csúnya vitáink, nem mindig finomkodtunk egymással, de úgy voltunk vele, ha ezt kibírjuk, akkor mindent. A műsor előtt egyébként egy rossz szó nem hangzott el köztünk. Otthon a négy fal között rózsaszín felhőben éltünk. Ráadásul Fanni nem is árult zsákbamacskát magával kapcsolatban. Jó előre tudatosította, hogy mivel mindentől fél, biztosan lesznek olyan helyzetek, amikor a rosszabbik oldalát mutatja majd. Én erre fel voltam készülve – többnyire tudtam is kezelni a kiborulásait. Alapból egy türelmes típus vagyok – ezt a jégkorongozó múltamból hozom –, és kötelességemnek is éreztem, hogy segítsem őt

nyilatkozta Szlépka a Story-nak.

Úgy érzi, kiismerte szerelmét, így tudja, hogyan nyugtassa meg, vagy éppen motiválja őt.

Láttuk egymás gyengeségét, és ezzel együtt akarjuk a másikat. De hozzáteszem, amióta itthon vagyunk, nincs közöttünk feszültség. Fanninak nehéz gyerekkora volt, édesapa nélkül nőtt fel. Amióta az eszét tudja, azért küzd, hogy magának és édesanyjának jobb életet tudjon biztosítani. A sok csalódás után érthetően nehezen látja meg a jót a világban, de nekem az a dolgom, hogy megmutassam neki. És Fanniban annyi szépség van! Ő egy fantasztikus ember, aki törődik velem, gondoskodik rólam

– mondta az egykori villalakó, aki arról is beszélt, nagyon jó dolga van barátnője mellett: „Itthon csak ritkán porszívózok, vagy viszem le a szemetet, nálunk mindent Fanni csinál. Mos, főz, takarít, és a legnagyobb szeretettel teszi.”

A fiatalok jelenleg egy másfél szobás lakásban élnek, de ha minden a terveik szerint alakul, akkor már nem sokáig marad így. „Szűkösen vagyunk, mivel én költöztem Fannihoz. Éppen ezért úgy tervezzük, hogy hamarosan továbbállunk egy tágasabb ingatlanba. Az új lakásunkat szeretnénk úgy kialakítani, hogy mindketten otthon érezhessük magunkat.”

Együtt tervezzük a jövőt, ez nem kérdés. És igaz, korai még fogadkozni, de a forgatás befejeztével pont azon nevettünk, hogy egy életre kiveszekedtük magunkat, tehát a nehezén túl vagyunk… A műsor alatt tényleg csupa szélsőségen mentünk keresztül, de amióta itthon vagyunk, visszatért a rózsaszín köd.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik