Szórakozás

VV Barna szerepelt a svájci Nagy Ő-ben

Tavaly próbált szerencsét a műsorban, de nem ő kapta az utolsó rózsát.

Az Index szúrta ki, hogy a ValóVilág idei szériájának egyik játékosa, VV Barna tavaly szerepelt a svájci Nagy Ő-ben, ahol Dina Rossi szívéért versengtek a jelöltek.

A magyar származású Barna három évvel ezelőttig Liechtensteinben futballozott, profi labdarúgó karrierről álmodott, az álma azonban egy keresztszalag-szakadás miatt szertefoszlott. A 23 éves Sankt Gallen-i férfi ennek ellenére továbbra is aktívan sportol: szabadidejét a fitneszedzésnek szenteli. A 192 centi magas, szexi, egyedülálló napelem technikusnak a barátaira is mindig jut ideje. Elmondása szerint szeret flörtölni, emellett pedig segítőkésznek és romantikusnak tartja magát. Barnát elvarázsolják a becsületes, sportos szőke nők, így Dina Rossi esetében az összes előfeltételt kipipálhatta

olvasható a játékos jellemzése a Die Bachelorette honlapján.

A jelölt végül nem nyerte el Dina Rossi szívét, a nő ugyanis Cyrill E. zenei producernek adta az utolsó rózsáját, akivel az Instagram oldala szerint máig együtt vannak.

VV Barna egyébként vasárnap költözött be a ValóVilág villájába, bemutatkozásában pedig úgy fogalmazott: „ő a férfiak királya”.

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Olvasói sztorik