Szórakozás

Árpa Attila: Ha egy nő egyáltalán nem szeretne gyereket, akkor szinte már elásta magát nálam

Metta nem akar szülni, és ezt a Nagy Ő-nek is elmondta.

Metta A Nagy Ő egy korábbi részében beszélt Lékai-Kiss Ramónának arról, hogy a jövőképében nem szerepel a gyerekvállalás, aminek egyik oka, hogy neki „nem tetszik egy terhes has”. A társkereső reality hétfői adásában ez az infó Árpa Attilához is eljutott, aki buta indoknak nevezte Metta érvelését.

Később Mettának is elmondta, hogy mit gondol minderről.

– Hogyha egy nő nekem azt mondja, hogy ő egyáltalán nem szeretne, akkor igazából szinte már elásta magát nálam, mert én azt gondolom, hogy egy gyermek adja meg az ember életének az értelmét.

– Igen, de neked van egy lányod.

– Van, pontosan ezért tudom, és ezért igazolódott be ez a gondolatom.

– Nem tartom kizártnak, hogy egyszer eljön vagy az a kapcsolat, vagy az a pont az életemben, amikor másként fogom ezt látni, viszont az eddigi 31 évemben úgy gondoltam, hogy nekem nem ez az, ami ki fogja teljesíteni az életem.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik