Szórakozás

Pink előadta a Grease egyik betétdalát Olivia Newton-John tiszteletére

Matt Winkelmeyer / Getty Images for dcp
Matt Winkelmeyer / Getty Images for dcp
A színésznő augusztusban hunyt el.

Pink megemlékezett az idén 73 évesen, mellrákban elhunyt Olivia Newton-Johnról az American Music Awards vasárnapi gáláján. A Hopelessly Devoted to You című dalt adta elő a Grease-ből, miközben a színésznőről készült képeket vetítettek mögötte.

Az előadás előtt Pink elmondta, megtisztelve érzi magát, hogy így tiszteleghetett Newton-John és munkássága előtt.

Többször is volt szerencsém találkozni vele, és éppen olyan kedves volt, mint ahogyan azt gondolni lehetett róla. Egy óriási ikon volt, és felemelő, hogy elénekelhetem egy számát

– fogalmazott az énekesnő, aki a fellépés előtt titokban tartotta, melyik dalt adja majd elő.

Pinket egyébként az egész családja, a férje és gyerekei is elkísérték a díjátadóra, ahol új, februárban megjelenő albuma egyik dalát is előadta. A vörös szőnyegen ráadásul egy olyan estélyit viselt, amit Cher ruhatárából kért kölcsön.

Jerod Harris / Getty Images for dcp

Ajánlott videó

Olvasói sztorik