Szórakozás

„Anyám nem nevelt képmutató embert” – Brendan Fraser nem venne részt a Golden Globe-gálán, ha díjra jelölnék

John Phillips / Getty Images / BFI
John Phillips / Getty Images / BFI
Új filmje miatt minden esélye megvan erre.

A GQ magazinnak adott interjút Brendan Fraser, aki A bálna című filmjével hivatalosan is visszatért a filmes körforgásba, sőt számos vélemény szerint komoly díjesőre pályázhat alakítása után. Azonban arra a kérdésre, hogy egy esetleges Golden Globe-díjra jelölés után részt venne-e a filmes gálán, nemmel válaszolt.

Elég jelentős méretű múltam a Hollywood Foreign Press Associationnel (újságírószervezet, ami a Golden Globe-díjak kiosztásáért is felelős – a szerk.), jóval nagyobb, mint amekkora a tisztelem irántuk. A velük való történetem miatt nem megyek. Anyám nem nevelt képmutató embert. Sok mindennek lehet nevezni, de annak nem.

Fraser itt egy korábbi kijelentésére utalt, mely szerint egykor szexuálisan zaklatta őt a HFPA korábbi elnöke, Philip Berk.

A bal kezét beletolta a gatyámba, és a seggemnél kezdett matatni. Körbe-körbe az ujjával. Hogy még mindig ki vagyok-e bukva ettől? Teljesen. Hogy mondanom kellene valamit? Abszolút. Próbáltam-e már? Milliószor. Hogy leállítottam volna saját magamat? Igen. Úgy éreztem magam akkor, mint egy kiskölyök. Gombóc szorult a torkomba, majdnem sírtam.

Az ügyről szóló cikkünket alább olvashatják:

Kapcsolódó
Brendan Fraser karrierje bizonyítja, senki nincs biztonságban Hollywoodban
Hogy a színészt elfelejtette az amerikai álomgyár, nem a véletlen műve.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik