Szórakozás

Több mint 40 évvel az eltűnése után találkozhatott családjával egy houstoni nő

Holly ma már 42 éves, és öt gyermeke van.

Több mint négy évtizeddel ezelőtt meggyilkolva találtak egy házaspárt Houston egyik erdős részén. A párnak volt egy babája, Holly, akiről sokáig semmit nem lehetett tudni.

Hosszú évekig keresték a lányt, végül nemrég, 42 éves korában találták meg. Ekkor találkozhatott először a családja tagjaival – írja az ABC News.

Holly Miller így több mint 40 év után ölelhette meg először többek között az egyik nagymamáját és két nagynénjét.

Szeretlek Titeket… Köszönöm az összes imátokat. Isten biztonságot adott, megóvott az elmúlt években

– mondta a találkozáskor.

Az 1981-es gyilkosság ügyben sokáig nem tudtak előrébb lépni a nyomozók, tavaly viszont új nyomra leltek, a törvényszéki genealógia sikeresen azonosította a házaspárt, majd elkezdték keresni Hollyt.

Megtudták, hogy a kisbabát annak idején egy arizonai templomban hagyták, innen fogadták örökbe későbbi mostohaszülei. Holly felnőtt, Oklahomában élt öt gyermekével.

A szülei meggyilkolásával kapcsolatos nyomozás azonban még nem zárult le, a texasi főügyészség arra kérte a lakosságot, hogy ha az üggyel kapcsolatban bármilyen információval rendelkeznek, keressék fel őket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik