Szórakozás

Kulcsár Edina: A házasságom jogilag is véget ért, most csak Márkra és a családunkra szeretnék koncentrálni

TV2
TV2
A közösségi oldalaira sem posztol már annyit.

Kulcsár Edina és G.w.M (polgári nevén Varga Márk) a héten estek ki a Párharcból, amit azért vállaltak el, hogy mindenkinek meg tudják mutatni, mekkora boldogságban és harmóniában élnek. Kulcsár a Blikknek elmondta, a műsor óta csak pozitív visszajelzéseket kapott követőitől.

Rengeteg üzenetet és kommentet kaptunk, amelyben arról írtak, mennyire megszerettek minket. Az utcán is leszólítanak, és gratulálnak a szerelmünkhöz. Ez hatalmas visszaigazolás számunkra, s végre mások is látják, hogy mennyire boldogok vagyunk. Önmagunkat adtuk a műsorban, és ugyanolyan őszintén, tiszta szívvel, kitartóan játszottunk, mint ahogy a mindennapokban is élünk. Első perctől ez a szerelmünk alapja.

A közösségi oldalain azonban már nem enged akkora betekintést a magánéletében, mint azt korábban tette.

Korábban jóval aktívabb voltam, de a lelki világom megkívánta, hogy visszavonuljak. Jelenleg pedig nem érzem szükségét annak, hogy teljes mértékben visszatérjek, vagy megosszam az életem minden részletét. Nem az az első dolgom, hogy posztoljam, ebben a tekintetben is sokat változtam. Inkább megélem az adott boldog pillanatot, amiből rengeteg van. Így, hogy már a házasságom jogilag is véget ért, és végleg le tudtam zárni a múltat, csak Márkra és a családunkra szeretnék koncentrálni. Ő, a gyerekeim és a születendő babánk a legfontosabb

– fogalmazott Kulcsár Edina.

Kapcsolódó
G.w.M Kulcsár Edináról: Nem volt kérdés, hogy őt választom, vele fogok megöregedni
Azért vállalták el a Párharcot, hogy megváltoztassák a róluk kialakult képet, ami szerintük sikerült.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik