Szórakozás

Megyeri Csilla a Nyerő Párosról: A világ legpatkányabb dolga, amikor a pofámba vigyorognak, a hátam mögött meg kibeszélnek

RTL Klub
RTL Klub
Nem vette jó néven Bíró Bea azon megszólalását, hogy szerinte az influenszer rá akar hasonlítani.

Az IstenEst legutóbb adásában Dezső Bence, Csobot Adél és Megyeri Csilla beszélgettek Istenes Bencével. A témák között a Nyerő Páros is szóba jött, amiről Megyeri elmondta, extrán jó hatással volt a kapcsolatukra Molnár Zsolttal, hiszen a hétköznapjaik során kevés idejük jut egymásra, a villában viszont remek közös emlékeket szerezhettek. Hozzátette viszont, hogy a műsort több szempontból is izgalmas volt visszanézniük: gondolt itt a miniinterjúkra.

Bár nem mondott neveket, az influenszer azt idézte fel, amikor egy másik híresség pincsikutyának nevezte a háta mögött, illetve arról beszélt, hogy szerinte rá akar hasonlítani, így aki nézte a Nyerő Párost, annak nem volt kérdés, hogy Bíró Beáról van szó.

Kapcsolódó

Utálom azt, amikor a pofámba vigyorognak, mosolyognak, cukiskodnak, a hátam mögött meg kibeszélnek. Ez a világ leggörényebb, patkányabb dolga

– jelentette ki Megyeri, majd azt kérte, hagyják is ennyiben a témát.

Bíró Bea egyébként nemrég Lakatos Levente műsorának vendége volt, ahol elmondta, nem akarta megbántani az influenszert, ezért írt is neki egy bocsánatkérő SMS-t – ami után számára úgy tűnt, szent a béke.

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Olvasói sztorik