Szórakozás

Nyerő Páros: Megyeri Csilláék lettek a győztesek, Törőcsik Daniék az ezüstérmet húzták be

rtl
rtl
Muri Enikő és Tóth Szabi pedig a harmadik helyen végeztek.

Befejeződött a Nyerő Páros, a péntek esti adásnak három pár vágott neki:

  • Megyeri Csilla és Molnár Zsolt,
  • Törőcsik Dani és Bíró Bea,
  • Muri Enikő és Tóth Szabi.

A hármasból egy párnak le kellett morzsolódnia a műsor második felére, ahol már csak négy ember küzdhetett meg a Nyerő Páros címért. Muri Enikőék feladták a vizes játékot, ahol mozdulatlanul kellett állnia minden párnak, míg mindenféle eső, szél keserítette őket. Így Megyeriék és Törőcsikék közül került ki a győztes.

Kapcsolódó
Nyerő Páros: Hideg vizes feladattal dől majd el, kik jutnak a döntőbe
Három pár áll majd a jeges vízsugár alatt, de csak kettő mehet tovább a fináléba.

Ez szimpátiaszavazással dőlt el, ahogy korábban is: a műsorban szereplő összes párt visszahívták, ők voksoltak egyik vagy másik döntősre. Holtverseny alakulhatott volna ki, mire Madár Veráék szavazatához értek (ekkor Megyeriék 3 vokssal, Törőcsikék 2-vel álltak, de döntetlen esetén az addig összegyűjtött pénz döntött volna, amivel utóbbi páros állt jobban). A színésznő és férje azonban Megyeri Csillát és Molnár Zsoltot látta arra érdemesnek, hogy megnyerjék a Nyerő Páros címet.

Ezzel Bíró Bea és Törőcsik Dani ezüstérmesek lettek.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik