Szórakozás

Nyerő Páros: Béciéknek borzalmas volt visszanézni a műsort, sokakban csalódtak utólag

RTL Klub
RTL Klub
Nem vették jó néven, hogy egyes párok a miniinterjúkban mást mondtak, mint a játékostársaik szemébe.

Young G és Mészáros Norina a döntő előtt távoztak a Nyerő Párosból, élményeikről ma a Reggeliben meséltek. Mint mondták, úgy érezték, nem volt szükség arra, hogy a műsor megerősítse a házasságukat, a bent átélteknek köszönhetően mégis magasabb szintre tudott lépni a kapcsolatuk. Visszanézni viszont nem szerették az adásokat, szerintük ugyanis voltak olyan párok, akik a játékostársaiknak egészen mást mondtak, mint a kameráknak a mininterjúkban.

Kapcsolódó
Nyerő Páros: Béciék kiestek, a rapper szerint Törőcsik Daniék szegénységi bizonyítványa mindez
Noha békében váltak el, a rapper azért a kamerának mondott ezt-azt.

Borzasztó volt visszanézni… szerintem ez a legrosszabb része

– mondta Mészáros, szavaival pedig a rapper is egyetértett.

Mi próbáltunk mindig úgy valósak lenni, hogy amit a szemükbe mondunk az adott embernek, ugyanazt mondtuk az interjú közben is, és sokan voltak, akik nem így gondolkoztak. Az úgy rosszul esett.

A pár hangsúlyozta, büszkék arra, hogy a negyedik helyig jutottak, hiszen a többiekkel ellentétben nekik mindössze két napjuk volt felkészülni a versenyre, hiszen utólag kérték fel őket, miután Détár Enikőék kénytelen voltak az első napon feladni a küzdelmet.

Kapcsolódó
Nyerő Páros: Détár Enikőék az első napon feladták a versenyt
Kiss Péternek elpattant a köldöksérve, műtétre volt szüksége.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik