Szórakozás

Népszavazott, majd „annektálta” egy orosz diplomata parkolóhelyét két finn férfi

A kétfős referendum elsöprő erejű volt, Virtala és Mattsson is arra voksolt, hogy Ukrajnához csatolják a helyet.

Két férfi az ukrán zászló színeire festette egy orosz diplomata parkolóhelyét Turkuban – írja az Insider. Jarno Virtala és Markus Mattsson ezzel elfoglalta, vagy más szóval annektálta a helyet.

A döntés előtt népszavazást tartottak egymás között, amely elsöprő sikerű volt: mindketten arra voksoltak, hogy a parkolóhelyet Ukrajnához csatolják.

A szavazók száz százaléka egyetértett, ellenvetés nem volt, ezért úgy döntöttünk, hogy Ukrajna zászlajának felfestésével ünnepeljük meg az eredményeket

írták a Facebookon.

A két férfi egyébként korábban nem ismerte egymást. Az ötlet Virtalától származik, aki egyedül kezdte az akciót, fél órával a kezdés után arra biciklizett Mattsson, és felajánlotta, hogy segít neki.

A finnek az akcióval arra emlékeztettek, amikor szeptemberben Oroszország saját területéhez tartozónak nyilvánította, azaz annektálta Herszont, Zaporizzsját, Donyecket és Luhanszkot. A négy ukrajnai régióról korábban népszavazást tartottak, amelyen szinte száz százalékos eredményt értek el azok a voksok, amelyek az Oroszországhoz való csatlakozást támogatták. Sokan színjátéknak tekintették a szavazást, amelynek eredményét azóta sem ismerik el a nyugati országok, az Európai Unió, így Magyarország sem.

A parkolóhely egyébként Pjotr Plihin orosz diplomata hivatalos rezidenciáján kívül található, azon a területen, amelyet Turku kifejezetten diplomáciai célokra tart fenn.

Csütörtökön a város illetékesei azt közölték, hogy nem mossák le a festéket az aszfaltról. Az Insider beszámolója szerint az orosz diplomata autója később leparkolt a területre, Plihin tehát tovább használja az ukrán színekre festett parkolóhelyet.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik