Szórakozás

Tóth Andi: Rideg vagyok, néha bunkónak mondanám magam

Buzek Bence / TV2
Buzek Bence / TV2
Attól fogad el kritikát, akitől kéri is.

Tóth Andi a napokban a Glamournak adott interjút, melyben elmesélte, hogy a karrierje kezdetén nem engedték neki, hogy olyan zenét csináljon, amilyet szeretett volna, ez pedig komolyan megviselte amellett, hogy a korábbi kapcsolata is lehúzta. Nehéz időszak van mögötte, mára viszont úgy érzi, kemény nő lett belőle, és saját magával is jobban megbékélt ezáltal.

Kapcsolódó
Tóth Andi a karrierje első négy évéről: Gyűlöltem magam körül mindent és mindenkit
Akkoriban a párkapcsolata is lehúzta, nem tudott alkotni, ezért pénze sem volt.

Egy kemény nő lettem, és ennek köszönhetően egyre jobb kapcsolatom lett önmagammal. Most rideg vagyok, néha bunkónak mondanám magam, de akik fontosak nekem, akikben megbízhatom, azok egy teljesen más Andit látnak, mint a külvilág

– mondta az énekesnő, hozzátéve, csak attól fogad el kritikát, akitől kéri is.

Lehet az művész vagy éppen a sarki pék. Ha kérem, akkor elfogadom, meghallom. De szerintem a kéretlen kritikák jelentős része okoskodás, lehúzás.

Ami a megkereséseit illeti, Tóth Andi kijelentette, nem fog megváltozni azért, mert valakinek nem tetszik a stílusa. Mint mondja, eddig sosem volt ebből probléma, és nem voltak elégedetlenek azok, akikkel együtt dolgozott – köztük Andrei Mangra sem, akivel remekül kijöttek tavaly a Dancing with the Stars forgatásán, amit végül meg is nyertek együtt.

A Dancing with the Stars abban egyébként sokat segített, hogy megmutathattam, hogyha valamibe belevágok, akkor száztíz százalékot adok. Lehet az zene, tánc vagy éppen muffinsütés. Addig csinálom, amíg tökéletes nem lesz

– magyarázta az énekesnő, majd hangsúlyozta: sokkal több dolgot megélt már, mint amit a külvilág gondol róla.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik