Szórakozás

Zsidró Tamás az új párjáról: Egyikünknek sem fontos a házasság

TV2
TV2
Mindketten túl vannak már egy váláson, szerintük nem a papír a lényeg.

Zsidró Tamás nyár elején beszélt először arról, hogy új kapcsolata van. A mesterfodrász már akkor elmondta, hogy a párjával gyakorlatilag együtt élnek, ez pedig azóta sem változott. Szerinte lényegében már olyan, mintha házasok lennének, az ezt igazoló dokumentum viszont egyiküket sem foglalkoztatja.

Kapcsolódó

Hasonló az ízlésünk, a meglátásaink, szinte mindenben egyezik a véleményünk. Többek között abban is, hogy egyikünknek sem fontos a házasság, hiszen már mind a ketten túl vagyunk egy váláson, és számos hosszú kapcsolaton. Mi már tudjuk, hogy nem a papír a lényeg. Sokkal fontosabb, hogy szeretetben, békében és harmóniában tudunk együtt élni

mondta a Blikknek Zsidró, aki jelenleg barátkozik a gondolattal, hogy néhány éven belül nagypapa lehet, 24 éves fia ugyanis nemrég nősült meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik