Barabás Éva ma a Reggliben vendégeskedett, ahol elmondta, a Balatonra igyekszik, hogy részt vegyen egy jótékonysági tábor foglalkozásain. Elmesélte továbbá, hogy nemrégiben Görögországban nyaralt a párjával és a férfi három tinédzser fiával. Lakóautóval indultak útnak, a kiruccanásra pedig a kutyájuk, Hugó is velük tartott.
A műsorvezető szerint az eb számára több papírt kellett beszerezniük, mint a fiúknak összesen. Nemzetközi okiratokra és több vizsgálatra is szükség volt, de a kutya végül velük utazhatott. A család ekkor azt hitte, túl vannak a nehezén, Hugó viszont Görögországban felszedett valamit a földről, amitől nagyon megbetegedett.
Most már nevetve beszélek róla, de akkor tényleg majdnem belehaltam. Mert mondom, ha még egy kutyámat így veszítem el, hogy valamit fölevett, akkor engem hagyjatok itt ezen a szigeten
– mondta a műsorvezető.
Hugót végül egy olaszul beszélő görög állatorvos mentette meg, aki ugyan angolul kevéssé tudott, a család rajzolva-mutogatva sikeresen megértette vele, mi is történt. Barabás tervezi, hogy köszönőlevelet küld a doktornak, akinek köszönhetően Hugó a Reggeli stúdiójában is kíváncsian sétálgathatott fel és alá.