Szórakozás

Demi Lovato elárulta, hogy 13 évesen nyúlt először kábítószerekhez

Amy Sussman / Getty Images for KLUTCH Sports Group
Amy Sussman / Getty Images for KLUTCH Sports Group
Autóbalesete után keresett menekülőutat.

Demi Lovato egy podcast adásban beszélt arról, hogy kiskamaszkorában kezdett kísérletezni a drogokkal és az alkohollal.

Autóbalesetet szenvedtem, és opiátokat írtak fel nekem. Anyám nem gondolta, hogy el kell zárnia az opiátokat a 13 éves lányától, de én akkor már ittam. Sokat bántottak akkoriban, és menekülőutat kerestem

mondta el a most 30 éves énekesnő.

Elárulta, hogy miután az anyja észrevette, hogy mennyi gyógyszert szed, elzárta előle a pirulákat. Alkoholt először egyedül ivott, a mostohaapja hűtőjéből lopott el egy sört.

17 éves koromban volt az első alkalom, hogy kipróbáltam a kokaint. Túlságosan is megszerettem, aztán annyira elszabadultak a dolgok, hogy ahogy betöltöttem a 18-at, elmentem kezelésre.

Az egykori Disney-sztár legutóbb idén januárban volt rehabon. Négy évvel ezelőtt majdnem belehalt a heroin-túladagolásba, aminek következtében három agyvérzést és szívrohamot kapott. Később kiderült, hogy egy időre a látását is elveszítette.

Kapcsolódó
Túladagolása után megvakult Demi Lovato, utána is csak részlegesen javult a látása
Kifejezetten ijesztő, amiről új dokumentumfilmjében beszélt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik