Huszonhét embert büntettek meg Kínában egy matekkönyv „tragikusan undorító” illusztrációi miatt – írja a kínai sajtóra hivatkozva a Guardian című brit lap.
A botrány májusban pattant ki, amikor egy tanár fotókat osztott meg a könyv illusztrációiról a közösségi médiában. A rajzokon néhány figurának eltorzul az arca, néhánynak kilátszik az alsóneműje, fiúk ragadják meg lányok szoknyáját, egy gyereknek pedig tetoválás látszik a lábán.
A képeket több milliárdszor nézték és osztották meg. Bár a kínai internetezők egy részének tetszettek a viccesnek szánt rajzok, egy hangos csoport a jövő generációinak szellemi hanyatlását vizionálva követelte a felelősök példás megbüntetését. Többen azt állították, ilyesmi csak úgy fordulhatott elő, hogy nyugati ügynökök férkőztek be állami tankönyvkiadó soraiba, hogy aknamunkájukkal a kínaiak szellemi lezüllesztésén ügyködjenek.
Az oktatásügyi hatóságok azonnal riadót fújtak, és bejelentették, hogy az összes iskolai tankönyvet átvizsgálják, hogy biztosak lehessenek benne, valamennyi a megfelelő erkölcsi és politikai értékeket közvetíti.
Augusztus 22-én a kínai oktatásügyi hatóság hosszú közleményt adott ki, mely a botrányos matematikatankönyv kapcsán huszonhét felelős megbüntetését jelentette be. Hanyagság és kötelességszegés miatt vétkesnek találták többek között a könyvkiadó igazgatóját, felelős szerkesztőjét, és a matematikai osztály vezetőjét. Mindhármukat elbocsátották, de döntésnek hatása lesz a párttagságukra, illetve arra is, hogy a jövőben milyen munkákat vállalhatnak majd.
A közlemény azt írja, a könyv illusztrátorai és tervezői példást büntetést kaptak, de nem részletezi, hogy pontosan mi lett a sorsuk, az biztos, hogy többé nem dolgozhatnak tankönyveken.
A kínai közösségi portálokon továbbra is hatalmas felháborodás, milliók gondolják úgy, hogy a hatóságok nem büntették elég keményen a felelősöket.