Szórakozás

Tóth Gabi a karrierje kezdetéről: Egyszer csak ott találtam magam, mint egy „árucikk”, akit kézről kézre adtak menedzserek

TV2
TV2
16 évesen ismerte meg az ország.

Tóth Gabi 2004-ben tűnt fel a Megasztár második évadában, ahol a harmadik helyezésig jutott. Az énekesnő legutóbbi blogbejegyzésében a második családjaként is emlegetett kollégáiról írt, egyúttal pedig arról is megemlékezett, hogy miután a tehetségkutató véget ért, úgy érezte, árucikként kezelik.

16 évesen egyszer csak ott találtam magam, mint egy »árucikk«, akit kézről kézre adtak menedzserek és/vagy magukat menedzsernek mondott »fontos« emberek, de igazából kevés emberre számíthattam mindig

– magyarázta a Sztárban sztár leszek! mentora, miközben Szabó Zé zeneszerzőt méltatta, aki elmondása szerint sosem kezelte őt tárgyként, mint sokan mások.

Kapcsolódó
Szeptember elején indul a Sztárban Sztár leszek! új évada
Az első tippünk, hogy folynak majd a könnyek egy-egy érzelmes produkció láttán.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik