Szórakozás

Korda Györgyék eladták II. kerületi villájukat, a szigorítások előtt is havi 500 ezer volt a gázszámlájuk

SuperTV2
SuperTV2
A mostani rezsiárakat tekintve úgy vélik, jól döntöttek januárban.

Tavaly decemberben érkezett a hír, miszerint eladóvá vált a Korda-házaspár hatalmas villája, ami mint kiderült, már januárban el is kelt. Mint mondják, már a szigorítások előtt is meglehetősen nagy számok szerepeltek a havi gázszámlakivonataikon, így úgy érzik, jól döntöttek, amikor megváltak az ingatlantól.

A mostani rezsiárakból is tudjuk, hogy ez egy nagyon jó döntés volt. Elmondom, hogy a rezsicsökkentés szigorítása előtt is havi 500 ezer volt a gázszámlánk, ami ki tudja, most mennyi lenne. Nehéz döntést hoztunk meg, de egy percig sem bánjuk.

mondta a Blikknek Korda György.

Az énekes hozzátette, hogy a pandémia is közrejátszott abban, hogy végül eladták a II. kerületi villát, aminek személyzete is volt.

A két év pandémia nagyon közrejátszott ebben, a személyzetet is fent kellett tartanunk, a költségek pedig már túl magasak voltak, és egy idő után meg kellett hoznunk ezt a szomorú döntést. Nagyon sajnáljuk hogy ezt meg kellett tennünk, 32 éve a legnagyobb örömünkre működött a villánk, de most már egyértelműen a színpadi szereplésre akarunk koncentrálni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik