Szórakozás

Millie Bobby Brownnak tízéves korában azt mondták, túl érett ahhoz, hogy gyerekszínész legyen

Arturo Holmes / WireImage / Getty Images
Arturo Holmes / WireImage / Getty Images
A Stranger Things egyik castingrendezője állította ezt.

Millie Bobby Brown a napokban az Allure magazinnak árulta el, hogy beiratkozott az indianai Purdue Egyetemre, hogy humánszolgáltatás szakon tanuljon. A Stranger Things 18 éves sztárja online oktatáson vesz részt, saját elmondása szerint az egyetemen megtanulja majd, hogyan segíthet más fiatalokon.

A színésznő egyébként meglehetősen elfoglalt mostanság: Enola Holmes című filmjének folytatása ősszel jelenik meg, a nővérével pedig nemrég két forgatókönyvet is írtak, egyiket a nagymamájuk életéről. Brown emellett Jószolgálati Nagykövetként tevékenykedik az UNICEF színeiben, különös figyelmet fordít például a nők egészségére és oktatására.

Az interjúban arról is szó esett, hogy amikor a színésznőt tízévesen meghallgatták Tizenegy szerepéhez, a Stranger Things egyik castingrendezője azt mondta neki, nem lesz helye a szakmában, mivel túl érett.

Mindig is tudtam, hogy érett vagyok, nem igazán tehettem róla. (…) Nagyon nehéz volt ezt hallani, hiszen azt hittem, az érettség jó dolog. Annyira bántó volt, amikor azt mondták, nem fogok megállni ebben a szakmában

– mondta a magazinnak.

Ennek ellenére mégis ő lett a széria szuperhőse, ám nem csak neki voltak nehézségei a castingon. A második évad meghallgatásainak egyikén a Max Mayfieldet alakító Sadie Sinknek is azt mondták a castingrendezők, hogy nem elég fiatal a szerephez.

Kapcsolódó
Érte izgult a fél világ, pedig a Stranger Things castingrendezői kezdetben nem bíztak benne
Sadie Sink néhány éve talán nem is sejtette, hogy élete lehetőségét kapja Max Mayfield szerepével a Stranger Thingsben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik