A héten egy nashville-i elit lányiskola vezetősége levelet küldött a szülőknek, amelyben infromálták őket arról, hogy a jövőben bármely diáknak, aki lánynak vallja magát, lehetősége lesz felvételizni az intézménybe, írja a Daily Mail.
A Harpeth Hall nevű iskola legendás intézménynek számít Tennessee államban, korábban idejárt többek között Reese Witherspoon és Amy Grant is, manapság pedig aki itt akarja végezni a tanulmányait, 33 ezer dolláros (1,26 millió forintos) tandíjat kell leszurkolnia az iskola vezetésének. A Harpeth Hallba az alapítás óta csak lányokat vesznek fel, és a most kiküldött levél szerint ezen a jövőben sem változtatnak. Ahogy leszögezték, továbbra is a nőkre összpontosítanak,ugyanakkor a jövőben igyekeznek biztonságos környezetet nyújtani minden tanulónak az identitásuk kifejezésére.
A lap emlékeztet, hogy az iskola nem sokkal azután hozta meg a döntést, hogy Tennessee-ben érvénybe lépett a törvény, ami szigorúan tiltja, hogy az állami iskolákban transznemű nők részt vegyenek női sportolók számára kiírt sportrendezvényeken. A Harpeth Hall kommünikéje nem említi a sporteseményeket és azok lebonyolítását, bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy magánintézményként más szabályok is vonatkoznak rá.
Az iskola szerint az a döntés, hogy minden nőnek vallott személy számára megnyitja a kapuit, hangsúlyozza az intézmény elkötelezettségét a befogadó oktatási környezet megteremtése mellett. Ahogy a levélben írják, a nemekkel kapcsolatos kulturális párbeszéd gyorsan fejlődik, őket pedig a lányiskolai küldetésük vezérli, és minden nap azon dolgoznak, hogy teljes mértékben és valóban a céluknak megfelelően járjanak el.
Ahogy a világ fejlődik, úgy fejlődnek diákjaink is. A nem fogalma az idők során bővült és elmélyült
– olvasható a szülőknek írt levélben.