Szórakozás

Egy vegán szervezet azt követeli Leicester városától, hogy nevezze át a sertéspitéről elnevezett körforgalmat

Kisebb egyet nem értés ütötte fel a fejét az angliai Leicester városában a napokban, a vita középpontjában a város egyik körforgalma került a Metro beszámolója szerint.

A körforgalmat a közelben fekvő városi könyvtár után nevezték el az elődök, amit nem hivatalosan Pork Pie-ként emlegetnek a helyiek. A pork pie, vagyis a húsos pite egy tradicionális brit étel, ami egy disznózsíros, húsos töltelék köralakba rendezve, tésztabundába csomagolva, és történetesen ugyanúgy néz ki, mint a leicesteri könyvtár felülnézetből. Az elnevezés is innen jött, akárcsak a körforgalomé.

A Metro szerint viszont most a híres-hírhedt vegán állatvédő csoport, a PETA aktivistái azt akarják elérni, hogy megváltoztassák a körforgalom nevét, mert túl offenzívnek találják azt. Szeretnék, hogy a közlekedési pontot átnevezzék Vegan Pie-ra, a céljuk pedig ezzel az lenne, hogy a városban élőket, akik nap mint nap használják a körforgalmat, egészségesebb, fenntarthatóbb élelmiszerek vásárlására ösztökéljék. Ezen felül a névváltoztatást azért is tartanák adekvátnak, mert a hivatalos feljegyzések szerint 1944 novemberében egy bizonyos Donald Watson épp Leicester városában használta először a vegánt, mint fogalommeghatározást.

A szervezet képviselői levél formájában már fel is keresték a város polgármesterét, Sir Peter Soulsbyt, és egy felmérést is mellékeltek neki, amelyben arról informálnak, hogy a 18 éves kor feletti brit lakosság egyharmada elhízott, és tekintve, hogy ugyanez az adat négy évvel ezelőtt még csak egynegyed volt, figyelmeztetnek arra is, hogy a tendencia egyre romlik. Mindezt a vegánság népszerűsítésével meg lehetne fordítani álláspontjuk szerint.

A polgármester a Metrónak azt mondta az ügyről, hogy szerinte nagyon szellemes és okos elgondolás a névváltoztatás ötlete a PETA részéről, de nagyon kicsit a valószínűsége annak, hogy ez meg is valósul. Sir Peter Soulsby szerint a környéken mindenki Pork Pie néven emlegeti a körforgalmat és a könyvtárat is, egy névváltoztatással csak annyit érnének el, hogy teljesen feleslegesen összezavarják a lakosságot, ezért nincs realitása az ötletnek.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik