Angus Cloud, az Eufória Fezcója a minap a Variety-nek adott interjút, melyben elmesélte, hogy 2013-ban veszélybe került az élete. Az akkor 15 éves színész egyedül sétált hazafelé Oaklandben, amikor a sötétben belezuhant egy építkezési gödörbe. Mindez egy péntek 13-ai napon történt.
12 órával később a gödör alján ébredtem fel. Csapdába estem. Végül kimásztam, nem tudom, mennyi ideig tartott. Pokolian nehéz volt, mert a koponyám betört, de a bőröm nem szakadt fel, így a vérzés belül volt, nyomta az agyamat
– magyarázta Cloud, akinek több ujja is eltörött, és miután ennek ellenére sikeresen kimászott a gödörből, busszal ment haza az édesanyjához.
A színész úgy emlékszik, nem érzett fájdalmat, az anyja azt hitte, be van drogozva, amikor hazaért. Cloud megpróbálta neki elmagyarázni, mi történt, de hiába kezdett bele a mondandójába, nem tudta befejezni a mondatait.
Adott egy kis vizet, mire elkezdtem bíborvörös vért hányni. Őrület volt. Anyám bevitt a gyerekkórházba, megmentették az életemet. Innen van a hegem
– mondta a lapnak Cloud, hozzátéve, hálás azért, mert a történteket egy kisebb agysérüléssel sikerült megúsznia.
A színész arról is beszélt az interjúban, hogy sokan azt hiszik, az Eufóriában tulajdonképpen csak önmagát alakítja, ez pedig nagyon zavarja, hiszen mint mondja, sok munkája van Fezco karakterében.