Szórakozás

Egy pónit választottak polgármesternek Angliában

Patrick imádja a sört, többek között ezért is nyerhetett. De hamar megtapasztalta, milyen kemény terület a politika.

Egy sörkedvelő pónit neveztek ki polgármesternek az angliai Devon megyében található Cockingtonban – írja a Daily Mail.

Patricket már a poszt régóta titkos esélyesének tartották. A póni nem hangzatos választási ígéretekkel tudott nyerni, mindössze azzal, hogy nagyon szereti a sört.

A shetlandi póni rendszeres vendgé egy helyi pubban, ahol igencsak megszerette az ír stoutot. A Drum Inn nevű kocsmában még egy külön területet is elkerítettek Patricknek, ahol nyugodtan tudott pihenni, legelgetni.

Patrick akkor vált híressé, amikor gazdája, Kirk Petrakis elvitte a The Drum Innbe, hogy megpróbálja picit szocializálni a koronavírus-járvány alatt.

Később rendszeresen megjelenik a gazdájával, „kikéri” a saját Guinnessét, és nyugodtan elkortyolgatja, még répát is adnak neki sörkorcsolya gyanánt.

Patrickből hamar helyi látványosság lett, annyira, hogy a lakók petíciót is indítottak, hogy válsszák meg a falu polgármesterének.

A kezdeményezést többszázan írták alá, aminek eredményeként a póni múlt héten Cockington nem hivatalos polgármestere lett.

Patrcik „beiktatására” egy helyi képviselő, Kevin Foster is eljött. (Ő egy ember.)

Patrick történelmet írt azzal, hogy ő lett az első póni polgármester az Egyesült Királyságban!

– dicsérte Foster.

Patrick azonban nem mondott köszönőbeszédet, ami nem meglepő, elvégre mégiscsak egy póni!

Az állat hamar megtapasztalhatta, hogy milyen mocskos terület a politika. A Mirror azt írja, hogy a helyi tanács nemrég meghozott döntése szerint nem legelhet a pub kertjében, amíg azt legelővé nem minősítik át.  A Drum Inn személyzete nem volt boldog, hogy valaki feljelentette a pub büszkeségét, de tulajdonképpen minden helyi felháborított a döntés.

A Torquayben élő Patrick Cain ezért egy újabb petíciót indított, hogy engedjék vissza a pónit a kertbe.

Patrick mindenestre tovább dolgozik, amikor nem a pubok népével konzultál, rendszerint kórházakban és iskolákban tesz látogatásokat, mint terápiás póni, ezzel tovább növelve a népszerűségét. Patrick sokszor élő bejelentkezésekkel is próbálja meghálálni a választói bizalmát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik