Szórakozás

Egy éve ilyenkor: Házasodna a gazda Bogi az első randin úgy döntött, míg Gergő gazda vezet, ő kényeztetni fogja

Ahogy minden héten, most is összeszedtük azt az öt cikket, amik tavaly ilyenkor a legjobban futottak.  

Egészen abszurd jelenetet lehetett látni tavaly ilyenkor az RTL Klubon. A Házasodna a gazda egy részében Gergő gazda vitte el randizni Bogit, aki nem is teketóriázott, a tettek mezejére lépett.

Szerintem ez az út, nagyon sokat segített, hogy közelebb kerüljek Gergőhöz, Gergő szívéhez

– mondta aztán.

Kapcsolódó
Házasodna a gazda: Bogi az első randin úgy döntött, míg Gergő gazda vezet, ő kényeztetni fogja
Nem sokat tétlenkedett ahhoz képest, hogy először randevúztak.

Amanda Nighbert nem akart hinni a szemnek, mikor meglátta, mi rejlik fia ágya mellett.

„Elhúztam kamasz fiam ágyát a faltól, és ezt találtam” – mutatta meg egy TikTok-videóban, amit aztán több mint 18,5 millióan láttak máig.

Kapcsolódó
Elhúzta kamasz fia ágyát a faltól, sokkolta, amit ott talált
Tátott szájjal nézte az anyuka és több másik családtag, hogy mi hevert ott.

Nagy vonzerő volt sokak szemében a családi otthonteremtési kedvezmény, voltak nem kevesen, akik úgy vették fel a 10 milliós CSOK-ot és a hozzá kérhető 15 milliós kedvezményes hitelt, hogy nem volt gyerekük, de vállalták, hogy tíz éven belül lesz három is. De mi van, ha ez mégsem jön össze, és egy gyerek sem születik?

Kapcsolódó
7-9 milliós bírságbomba robban azoknál, akiknél mégsem születik meg a CSOK-hoz vállalt 3 gyerek
Büntetőkamatok és elengedett illeték megfizetése is előjön.

Lancasterben ment el bulizni Rhia Adams barátnőjével. Egyik pillanatról a másikra döntötték el, így nem is nagyon gondolkozott azon, milyen ruhát vegyen fel. Hát még bugyit.

Csakhogy a buliban UV-fény volt, erre pedig nem számított.

Kapcsolódó
Ki akart menekülni a klubból, de aztán csak nevetett, amikor az UV-fény leleplezte a bugyiját
A fiatal brit nő először szégyent érzett, majd annyira mulatságosnak találta, a TikTok-oldalán mutatta be a kínos jelenetet.

Nem várt mellékhatásról számoltak be nők szerte a világon, miután megkapták a Pfizer koronavírus-elleni oltását. Többen is megerősítették, de hogy valóban lenne ilyen hatása, tudományosan bizonyított, arról nem szól a fáma.

Kapcsolódó
Több nő is álltja, megnőtt a melle a Pfizer-oltás után
A jelenség annyira elterjedt, hogy már saját neve is van: a „Pfizer mellnagyobbítás”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik