Szórakozás

Lakatos Márk: Nem kell a kevert fajokról beszélni, mert aztán jöhet a magyarázkodás

Bársony Bence / RTL Klub
Bársony Bence / RTL Klub
Nem hagyta szó nélkül Orbán Viktor beszédét.

Az utóbbi napokban a hazai és a nemzetközi sajtóban is hatalmas visszhangot váltott ki Orbán Viktor tusványosi beszéde, amiben azt mondta, hogy „mi nem vagyunk kevert fajúak”. A politikai és közéleti szereplőkön kívül művészek is megfogalmazták a gondolataikat a témában, köztük Schilling Árpád rendező és Gerendás Péter zeneszerző.

Kapcsolódó
Krokodil- és fókaszerelmet emlegetve reagált az Orbán-beszédre Gerendás Péter
A zeneszerző egy raklapnyi szürrealizmussal próbálja magát túltenni a Tusványoson történteken.

Lakatos Márk sem hagyta szó nélkül a botrányt kiváltó beszédet. Instagram-posztban mondta el a véleményét.

Csillagszórók! Az emberiség mind egy faj, a Homo Sapiens Sapiens. Az, hogy sokféle a bőrszínünk, a hajszínünk, a szemünk színe, a szeplőink, a testformánk, és minden egyéb kisebb vagy nagyobb részünk, az csak azt jelenti, hogy ennyire csodálatosan változatos ez az EGY emberi faj

– kezdte bejegyzését, amiben arról is szót ejtette, hogy ha hiszünk Istenben, akkor még azt is mondhatjuk, hogy Isten mindenkit a saját képére teremtett. Szerinte ebből is csak az látszana, hogy Isten saját képe nem egyféle arc, test, bőrszín vagy szexuális beállítottság, hanem egy sokkal fontosabb dolog: a szeretet és az élet képe. Úgy gondolja, így kéne minden emberre tekinteni.

És az, hogy ki kit szeret, abból milyen még szebb, még izgalmasabb, még újabb emberek születnek, az pedig maga a világ csodája. Aki ez ellen beszél, az élet ellen beszél. És pont emiatt nem kell az emberek esetében kevert fajokról beszélni, mert aztán jöhet a magyarázkodás, amivel végül ugyanerre a következtetésre jutunk…

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Mark Lakatos (@markolakatos) által megosztott bejegyzés

Ajánlott videó

Olvasói sztorik