Szórakozás

Milliókra perelték a férfit, aki nem ment el egy randira

A felperes üvöltözésig fajuló vitába bonyolódott a bíróval.

Egészen különleges ügyben zajlott egészen rövidke bírósági tárgyalás Michiganben.

Egy QaShontae Short nevű nő még 2020-ban beperelt egy férfit, akivel randiztak volna, de az úr végül nem jelent meg a találkán. Short azt állítja, Richard Jordan ezzel „szándékosan érzelmi sérülést okozott” neki, és 10 ezer dollár (közel 4 millió forint) kártérítést követelt.

A nő elmondása szerint helyzetét súlyosbította, hogy mindez épp akkoriban elhunyt anyja születésnapján történt.

A TMZ megszerezte a virtuális bírósági tárgyalás jegyzőkönyvét, amelyből kiderül, hogy az online esemény mindössze 10 percig tartott, és Herman Marable bíró az ülés elején jelezte, hogy időpocsékolásnak tartja az egészet. Miután a felperes azzal érvelt, hogy a randijukat kihagyó Jordan „hamis tanúzást” követett el, mert félrevezető vallomást tett, QaShontae-t emlékeztették, hogy hamis tanúzást csak eskü alatt lehet elkövetni.

Ezután szürreális vita következett, amelyben a bírónak kellett védekeznie, és érvelnie, hogy tisztában van a hamis tanúzás fogalmával, majd üvöltözésig fajult kettejük beszélgetése, amelyben a felperes szájából elhangzott a „Kérem, ne sértegesse meg az intellektusomat!” mondat is.

Marable bírónak elege lett, és a körzeti bíróság hatókörébe helyezte át az ügyet, így az elmaradt randi után a feleknek egy újabb bíró előtt lesz lehetőségük a (virtuális) találkozásra.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik