Szórakozás

Harry herceg egy afrikai látogatásuk során jött rá, hogy Meghan Markle a lelkitársa

Karwai Tang / WireImage / Getty Images
Karwai Tang / WireImage / Getty Images
Az ENSZ közgyűlésén tartott beszédéből derült ki.

Harry herceg feleségével, Meghan Markle-lel hétfőn New Yorkba utazott, mert az ENSZ közgyűlésén beszédet tartott a Nelson Mandela nap alkalmából. Ebben többek között kitért arra, hogy az első látogatása, 13 éves kora óta szenvedélyesen szereti Afrikát, és hogy hogyan kapcsolódik a második otthonának tartott kontinens két fontos nőhöz az életében: a nejéhez és édesanyjához, a néhai Diana hercegnéhez.

Életem nagy részében a mentőövem volt, egy olyan hely, ahol újra és újra békére és a gyógyulásra leltem. Ezen a helyen éreztem a legközelebb magam az anyámhoz, itt kerestem vigaszt a halála után, és itt jöttem rá, hogy megtaláltam a lelkitársam a feleségem személyében

– mondta el a herceg.

A sussex-i hercegi pár többször is elutazott már együtt Afrikába, első alkalommal a kapcsolatuk legelején, 2016-ban látogattak el Botswanába. Állítólag ez előtt mindössze két randijuk volt Londonban, két egymást követő napon. Erről az eljegyzés után mesélt a herceg:

Sikerült rávennem, hogy eljöjjön és csatlakozzon hozzám Botswanába. A csillagok alatt kempingeztünk. Öt napra velem tartott, ami egyszerűen csodálatos volt. Akkor végre magunk lehettünk, ami számomra kulcsfontosságú volt ahhoz, hogy legyen esélyünk megismerni egymást.

Harry herceg kédőbb egy olyan eljegyzési gyűrűt adott Markle-nek, amiben egy botswanai gyémánt van, emlékeztetve őt a közös utazásra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik