Szórakozás

Selena Gomez már szégyelli, hogy meztelenül pózolt az egyik albuma borítóján

Vivien Killilea / Getty Images for SiriusXM
Vivien Killilea / Getty Images for SiriusXM
A Revival 2015-ben jelent meg.

Selena Gomez a napokban a Hollywood Reporter kerekasztal-beszélgetésén árulta el, hogy van a repertoárjában egy albumborító, aminek az elkészítését megbánta.

Valójában készítettem egy albumborítót, és nagyon szégyelltem magam, miután megcsináltam

– mondta az énekesnő, aki feltehetően a Revival című albumáról beszélt, ennek borítójához ugyanis meztelenül állt modellt még 2015-ben. Hangsúlyozta, hogy bár időnként szereti szexinek érezni magát, nem gondolja azt, hogy ez rajta kívül másnak is szólna.

Az énekesnő egyébként már korábban kijelentette, hogy a jövőben szexuális töltetű videoklipeket sem fog készíteni. Elmondása szerint különösen érzékenyen érintette, amikor annak idején egy lemezbemutató partin levetítették a Hands To Myself című dalának klipjét, miközben a kishúga is a teremben volt.

Nem tudtam, hogy lejátsszák a videót. A hatéves húgom is ott volt. Megmondtam neki, hogy többé már nem forgatok ilyen klipeket. Nem is igazán szükséges, véleményen szerint

– mondta 2020-ban.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik