Szórakozás

Összeházasodott egy rongybabával, már gyerekük is született

Csodálatos az élet a rongybábuval, az egyetlen gond, hogy lusta.

Meirivone Rocha Moraes azt mondja, szerelem volt első látásra, mikor anyja bemutatta neki Marcelót, a rongybabát. Anyja készítette el neki, mert megunta hallgatni lányát arról, hogy szingli és hogy senkivel sem tud elmenni táncolni.

Rocha Moraes és Marcelo között a szerelem olyan erős, hogy úgy döntöttek, hogy össze is kötik életüket 250 vendég előtt.

Az egész azért volt, mert nem volt forró táncosom. El akartam menni ezekre a táncokra, de nem mindig találtam hozzá partnert

– nyilatkozta a Mirror beszámolója szerint a nő, a forró táncos pedig ez esetben nem a dögösséget jelenti, hanem a Brazíliában nagyon népszerű műfajt. Az esküvőről pedig azt mondta:

Attól a pillanattól kezdve, ahogy végiggyalogoltam a padok között, egyszerűen gyönyörű volt. Aztán elmentünk a nászéjszakára a férjemmel, Marcelóval és nagyon élveztük.

A házaséletről is nyilatkozott:

Ő olyan férfi, akit minidig is akartam. Csodálatos vele a házas élet. Nem veszekszik, nem vitatkozik, egyszerűen csak megért engem, Marcelo nagyszerű és hűséges férj. Olyan férfi, akit minden nő irigyel.

A gond az életükben azzal van, hogy Marcelo nem hajlandó dolgozni, Rocha Moraes az egyetlen kenyérkereső a családban, így küzdeniük kell a számlák kifizetésével.

Sok nagyszerű tulajdonsága van, az egyetlen hátránya, hogy lusta. Egyáltalán nem dolgozik.

Az esküvő után egy hétre nászútra mentek Rio de Janeiróba, egy tengerparti házba, azóta pedig megszületett az első gyerekük is.

Marcelinho május 21-én látta meg a napvilágot, a szülést a kismama élőben közvetítette az interneten, 200-an meg is nézték.

Igazán felháborít, amikor emberek azt mondják, hogy ez kamu. Annyira felbosszant. Én egy karakteres nő vagyok. Apám és anyám őszinteségre, jóságra tanított és arra, hogy senkit ne akarjak kihasználni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik