Széphalmi Juliska a Reggeliben beszélt arról, milyen érzés volt majdnem egy évre kikerülni a színházi körforgásból. Egy sérülés miatt 11 hónapig volt táppénzen, ez alatt több időt tudott együtt tölteni a kisfiával, Lacikával.
Nagyon sokáig voltam táppénzen, és megtapasztaltam azt, hogy milyen lehet civil foglalkozásúként minden estét a gyermekeddel tölteni. Most döbbentem rá, hogy mi mindent hagytam ki és mi mindenről maradtam le. Akkor, amikor benne voltam, és volt ez a nagy pörgés, egyszerűen nem tűnt fel, és most nagyon érzem
– árulta el. A keresztszalagját pótolták, a rehabilitáció időszaka pedig nagyon kemény volt fizikailag és mentálisan is. A komoly műtét miatt sokan megkérdezték tőle, hogy folytatja-e a táncot, mert sokan egy ilyen sérülés után abbahagyják a szakmát. Ő azonban nagyon komolyan vette a felépülést.
Agilisan eldöntöttem, hogy szeretnék egészséges testet. Akkor egy magánéleti válságban is voltam, úgyhogy ez nemcsak a testem gyógyulása volt, hanem a lelkemé is. Ehhez kellett idő. Abszolút értem, hogy ez miért történt, hogy miért kaptam ezt a sorstól
– fogalmazott, utalva arra, hogy kicsit meg kellett állnia.
Szerintem mindent elkövettem annak érdekében, hogyan lehet még jobban kizsigerelni saját magamat, a testemet, a lelkemet, a fejemet.
Tavaly realizálta, hogy mekkora kihívás megteremteni azokat a körülményeket, amik megfelelnek az igényeinek, miközben arra is figyelt, hogy a gyereke ne sérüljön, egészségesen tudjon a továbbiakban fejlődni. A rehabilitáció alatt tudatosodott benne, hogy az idő rohan, ő pedig nem szeretne lemaradni a fia életéről.
Gyermeke apjával, Sánta Lászlóval is jól sikerül megosztani a feladatokat. Fele-fele időben felelnek a kisfiukért, ez azonban nem mindig tud megvalósulni, így előfordulnak olyan hetek, amikor naponta más vigyáz Lacikára, de ez korábban sem volt szokatlan a színházi elfoglaltságaik miatt. A logisztikai feladatok megoldása mellett Széphalmi Juliskának a válást is fel kellett dolgoznia.
Hosszú ez a gyászfolyamat. Azt látom, hogy nekem hosszabb, mint az átlagnak. Sokszor értetlenségekbe ütközöm, mert mások nem értik, hogy mi még a probléma. Nekem is nehéz volt elfogadni, hogy ez ennyire hosszú ideig tart. Még mindig benne vagyok, de szerintem ez normális. Már van elképzelésem: én is egyszer boldogan szeretnék élni, valószínűleg egy családban, de még egyáltalán nem látok ilyesmit. Először nekem kell meggyógyulnom. Magammal kell kezdenem a munkát, hogy én egészséges és boldog legyek. És majd akkor lesz valószínűleg új párom is, ha majd azzal a valakivel jobb lesz, mint egyedül. De most egyedül kell nagyon jól lenni.
