Szórakozás

A front közelében kelt egybe két ukrán pár, akik a háború alatt ismerkedtek meg

Getty Images
Getty Images
Az esküvő alatt többször is megszólaltak a légvédelmi szirénák.

Két ukrán pár is az Oroszország elleni háborúban való szolgálat során ismerkedett meg egymással, vasárnap pedig együtt házasodtak össze, az esküvőre mindössze 40 kilométerre a keleti fronttól került sor – írja az Isndier az AFP jelentése alapján.

A portál szerint mind a négyen a 14. különálló gépesített dandárhoz tartoznak, ahova hétfőn tértek vissza. A két pár egyébként csak az anyakönyvi hivatal előtt tudta összekötni az életét, mivel az iroda zárva volt a háború miatt.


Először a 23 éves Vitalij Orlich és a vele egy idős Kristina mondta ki az igent.

Ez egy új család létrejöttéről szól, nem számít, hol és hogyan történik

– mondta Kristina, akinek a vezetéknevét nem közölte a portál.

A másik pár tagjai, a szintén a háborúban szolgáló, 23 éves Khrystyna Lyuta, és a 28 éves Volodimir Mikhalcsuk sem ismerte egymást az orosz invázió kitörése előtt, és Orlichékhoz hasonlóan a 14. különálló gépesített dandárnál szolgálnak Kelet-Ukrajnában.

A háború háború, de az élet megy tovább

– mondta Lyuta.

A legfontosabb dolog az, hogy szeretjük egymást, és együtt akarunk lenni

– mondta Mykhalchuk a portál szerint.

A két házaspáron kívül csak katonák voltak jelen az eseményen.

Az AFP azt írja, hogy a ceremóniák közben háromszor is megszólaltak a légvédelmi szirénák, de erre egy résztvevő sem reagált.

Mivel országuk háborúban áll, nem lesz nászút vagy szabadnap a négy ifjú házas számára

– mondta Olekszandr Okhrimenko, a friss házasok dandárparancsnoka a portálnak.

Itt még több képet találhat a két esküvőről.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik