Szórakozás

Bárkányi Evelin sírva fakadt A Konyhafőnökben

RTL Klub
RTL Klub
A múlt heti interjújában azt mondta: „Azzal semmi nem lesz megoldva, ha valaki sír vagy picsog. Erősnek kell lenni, ilyen az élet.”

Javában zajlik már A Konyhafőnök középdöntője, egyre nagyobb a tét. A tegnapi adásban Maier Anikó búcsúzott a versenytől, a soron következő epizódok egyikében pedig Bárkányi Evelinen is kifog egy feladat.

Kapcsolódó
A Konyhafőnök: Maier Anikó esett ki a versenyből
Annyira élvezte a versenyt, hogy akár egy szentélyt is felhúzna a szobában A Konyhafőnöknek.

Bár Sárközi Ákos versenyzője a múlt héten még azt nyilatkozta, hogy sírással vagy picsogással semmit nem lehet megoldani, kiderült, hogy egyszer nála is eltört a mécses, miközben a zsűrinek tálalt.

Kapcsolódó
A Konyhafőnök: Bárkányi Evelint „kiveri a víz” attól, ha valaki együtt főz a szerelmével
A versenyző nem szeret csapatban dolgozni, és ahhoz is tartja magát, hogy semmit sem old meg az, ha valaki sírni kezd a konyhában.

Egy friss előzetes szerint Bárkányi tésztaropogósa nem sült meg, ezt követően pedig Rácz Jenő is kemény kritikával illette, amilyenre esetében még nem volt példa a verseny során.

Bajban vagy, mert szerintem itt mindenki rettegett tőled ebben a versenyben, most már senki

mondta neki a séf.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik