Szórakozás

A Konyhafőnök: Bárkányi Evelint „kiveri a víz” attól, ha valaki együtt főz a szerelmével

RTL Klub
RTL Klub
A versenyző nem szeret csapatban dolgozni, és ahhoz is tartja magát, hogy semmit sem old meg az, ha valaki sírni kezd a konyhában.

Bárkányi Evelin volt az első, aki bejutott a középdöntős mezőnybe A Konyhafőnök idei évadában. A versenyző úgy véli, sok múlik a fegyelmezettségén, az érzelmeit igyekszik a konyhán kívül hagyni, elvégre nem barátkozni érkezett. Saját bevallása szerint frusztrálják az érzelmileg gyenge versenytársai, ő úgy tartja, hogy senkit nem visz előbbre az, ha sírva fakadt a konyhában, és nem is való a versenybe az, aki egy kritika hallatán könnyekben tör ki.

Azzal semmi nem lesz megoldva, ha valaki sír vagy picsog. Erősnek kell lenni, ilyen az élet

mondta az rtl.hu-nak.

Bárkányi folyékonyan beszél kínaiul, élete során több országot is meglátogatott. Szerinte a magányos utazásai alatt vált igazán céltudatossá, időnként még séfekkel is közölte, ha nem értett egyet valamivel. Mint mondja, semmit nem szeret cukrozni, nem fél kimondani a véleményét.

Európában szinte mindenhol jártam, Amerika és Kína is sokat formált rajtam. Mivel sokat voltam egyedül, és nőként ez sokszor nehéz volt, meg kellett tanulnom, hogy hogyan tudok határozott lenni. Ahogy azt is, hogy nem lehetek olyan nő, aki nyafog, és egyből elsírja magát, ha valaki rosszul szól hozzá

– magyarázta.

Mint mondja, a csapatban főzés nem az erőssége, egyáltalán nem is kedveli ezt a formátumot. Nem romantikus gondolatnak azt sem, hogy a párja oldalán sürögjön-forogjon a konyhában.

Nem tudok csapatban dolgozni. Nem is szeretek. Szóval a csapatfeladatoknál nekem nagy kihívás, hogy fejben ennyire rendezett maradjak. Főleg a főzés olyan, hogy nem bírok mást elviselni magam mellett. Amikor valaki párkapcsolatban van és ketten főznek a szerelmükkel, na hát attól kiver a víz. Ezek a dolgok nem mennek nekem.

A versenyző egyébként jelenleg mesterszakon tanul az egyetemen, közben egy szépségszalonban dolgozik műköröm- és szempillaépítőként, a maradék idejében pedig gyerekeket korrepetál jóformán bármilyen általános iskolás tantárgyból.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik