Szórakozás

Ifj. Schobert Norbert: Eleinte nehéz volt együtt élni ezzel a vezetéknévvel

Ifjabb Schobert Norberttel beszélgetett az nlc.hu, aki szót ejtett a hírnévről, ami szülei miatt egy időben megnehezítette az életét. Beszélt továbbá jövőbeli terveiről is.

Eleinte nehéz volt együtt élni ezzel a vezetéknévvel, hiszen az általános iskolában nagyon sokan csúfoltak részben emiatt, részben a külsőm miatt. Mára azonban már egyáltalán nem érdekel, hogy ki, mit mond rólam és a szüleimről. Én ismerem őket, én élek együtt velük, tudom, hogy milyen emberek, nekem pedig csak ez számít. Emellett pedig barátokra leltem az évek során, akikben megbízhatok és akik nem bántanak. Ilyen támogató háttérrel azért könnyebb megbirkózni bármilyen nehézséggel.

A lapnak elmondta, korábban sokan csak amiatt barátkoztak vele, mert híres szülők gyereke, ebből többen hasznot is akartak húzni. Schobert úgy fogalmaz, mára kiismerte az ilyen embereket, tudja, ki miért közelít felé.

A Schobert névről így gondolkodik:

A jó oldala pedig egyértelműen az, hogy több kapu nyílik meg előttünk és számos olyan lehetőség adódik az életünkben, ami másoknak nem igazán. Talán a testvéreim nevében is mondhatom, hogy ezekből nem húzunk hasznot, csak építkezünk belőlük.

Az online és offline abúzusokról azt mondta, általános iskolában sokat bántották verbálisan, emiatt iskolát is váltott. A következő helyen azonban elfogadták. Bántó kommenteket sokat kapott a közösségi oldalain, de azt mondja, „messze nem érintettek meg annyira, mint korábban”.

Kitért továbbá arra is, apjáék vállalkozását nem venné át, önnön jogán szeretne sikereket elérni, talán egy étteremlánccal, de még nincsenek kiforrott ötletei.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

@norbert_schobert_jr_official által megosztott bejegyzés

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik