Szórakozás

Egy éve ilyenkor: Maszturbációs szünetet adott dolgozóinak egy cég

Ahogy minden héten, most is elővesszük azt az öt cikkünket, amik egy éve ilyenkor leginkább érdekelték olvasóinkat.

Egy éve ilyenkor még csak jegyben járt Várkonyi Andrea és Mészáros Lőrinc. A milliárdos üzletember teljesen megváltozott, miután összejött a műsorvezetővel, divatosabban öltözött és látványosan lefogyott.

Kapcsolódó
Mészáros Lőrinc lefogyott és divatosabban öltözik Várkonyi Andrea mellett
Közben gőzerővel folyik a munka a jegyespár leendő budai otthonán.

Az Erika Lust Films munkatársai zaklatottak lettek a koronavírus-járvány alatt, és kisebb energiával dolgoztak, ezért a cég vezetője úgy döntött, hogy lehetőséget ad a dolgozóknak, hogy egy külön erre a célra létrehozott helyiségben önkielégítéssel töltődjenek fel. A maszturbációs szünet eredményes volt.

Kapcsolódó
Maszturbációs szünetet ad dolgozóinak egy cég
Még egy külön szobát is létrehoztak számukra, ahova fél órára elvonulhatnak, hogy feltöltődjenek.

Tavaly május 11-én eltűnt egy 13 éves fiú a gávavencsellői otthonából, három nappal később találták meg a holttestét a Lónyai-csatornából. Lapunk közölte elsőként, hogy a fiú öngyilkos lett.

Kapcsolódó

Egy kínai egyetemista felfedezte, hogy annyi ingyenes étkezésre jogosító kupont tud szerezni, amennyit akar, ha ételrendeléskor folyamatosan váltogat a KFC mobil alkalmazása és a hivatalos közösségi oldala között. Kisebb összegért cserébe diáktársainak is rendelt, majd tudását megosztott négy hallgatótársával is. Az ötletgazda két és fél évig tartó börtönbüntetetést kapott, társaira pedig egy és két évig tartó börtönbüntetést, valamint kisebb pénzbüntetést róttak ki.

Kapcsolódó
Kilencmillió forintnyi kaját ettek ingyen csalással a KFC-ben kínai diákok
Kihasználtak egy hibát, de túlzásba estek, börtönbüntetés lett a vége.

Egy éve döbbenetes élményben volt része egy amerikai anyának egy oklahomai vidámparkban. Az egyik rendőr rákiabált a nő 11 éves lányára, amiért az gurulós cipőjével leereszkedett egy dombról, az anyára is rászólt, amiért túl rövid nadrágot viselt. A nőnek két választása maradt, vagy vesz egy hosszabb nadrágot, vagy elhagyja a vidámparkot.

Kapcsolódó
Videón az anya, akit túl rövid nadrágja miatt tiltottak ki egy vidámparkból
Borzasztó kalandok az oklahomai szórakoztató központban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik