HIRDETÉS
Szórakozás

Egy zsúfolt McDonald’s-ban kérte meg a nő kezét, aki elutasította – a videóban látni, mi lehetett a baj

A nő nem mondott igent, és lehet, hogy nem a helyszínválasztás miatt.

Egy dél-afrikai férfi úgy gondolta, nincs jobb hely megkérni párja kezét, mint egy zsúfolt McDonald’s-ban, igaz, az is lehet, valamilyen közös emlék fűzi össze őket erre a helyre.

A nő viszont, erre nem kiáltotta el magát, hogy I’m lovin it, hanem visszafordult a kassza felé, és a kezébe temette az arcát, miközben a férfi kitartóan térdelt mögötte.

A többi vevő kurjongatta, hogy igen, de ez a nő szívét nem lágyította meg, és néhány szó után elhagyta a johannesburgi plázaéttermet.

A férfi erre felkel, és a bevásárlókosárnyi mekis kajával a nő nyomába ered, vagy legalábbis arra hagyja el ő is a helyszínt.

Az esetről készült videót már több mint 3,7 millióan látták, több hozzászóló szerint az lehetett a gond, hogy a férfi nem választott túl romantikus helyet.

Másoknak viszont feltűnt, hogy a férfi, mikor tolja a bevásárlókocsit, egy gyűrűt villant a bal gyűrűsujján.

Várj, ő most megpróbál egy második feleséget is elvenni?

– írta egyikőjük.

Ajánlott videó

Brüsszel bábjai, rettegő hatalom, LMBTQ-lobbi és sorsdöntő választás – Orbán Viktor és Magyar Péter a nemzeti ünnepen
Október 23-án a Fidesz tábora a Békemeneten, a kihívó Tisza Párt támogatói a Nemzeti meneten szelték keresztül Budapestet. Alig hat hónappal az országgyűlési választás előtt Orbán Viktor és Magyar Péter beszédével zárult.
0 seconds of 17 minutes, 48 secondsVolume 0%
Press shift question mark to access a list of keyboard shortcuts
Next Up
„A deepfake magát az igazságot támadja” – AI videók a politikában
02:41
00:00
17:48
17:48
 
Olvasói sztorik