Szórakozás

Exatlon Hungary All Star: fogalma sincs a nyertes játékosoknak, hogy mit kezdjenek a 15 millió forint fődíjjal

TV2
TV2
Szente Gréta és Jósa Danny nyerte meg a fődíjat.

Vasárnap este, a fináléval zárult az Exatlon Hungary All Star, melyben a versenyben maradt négy játékos közül kiderült, melyikük nyeri meg az évadot. A legjobb férfi játékos végül Jósa Danny, míg a legjobb női játékos Szente Gréta lett, akik fődíj gyanánt mindketten tizenötmillió forintot vihettek haza. Az adás utáni reggel mindketten a Mokka stúdiójában vendégeskedtek, ahol arra is kíváncsiak voltak a műsorvezetők, hogy mire költik majd a nyereményt. Szente kifejtette, hogy elsősorban tanulni szeretne.

Visszamegyek az én kis életembe, most már jó lenne befejezni a sulit. Ennek még ülepednie kell. Amikor megnyertem, nem is volt a fejemben, hogy ez pénzösszeggel jár, és utána sem nagyon gondolkoztam ezen. Szerettem volna ezt most megélni, újra a tévében látni, felfogni, hogy valóban megnyertem, úgyhogy ezen még nem gondolkoztam.

A másik nyertes, Jósa Danny sem gondolkodott még azon, hogy mit kezd majd a nyereménnyel, ha a kezébe kerül, ahogy saját magát nem is tartja túlságosan materiálisnak.

Megmondom őszintén, hogy az eddigi versenypályafutásom alatt sem a pénzért csináltam, hanem azért, mert nagyon élvezem ezt az egészet, és az erkölcsileg való győzelem a legfontosabb nekem. Természetesen ott volt, hogy ez milyen fődíjjal jár, ha ezt megnyerem, de én ezt sem előre, sem most nem költöttem el ezt a pénzt. Nem érzem magam egy materialista embernek. Nekem nem a tárgyi dolgok a fontosak, hanem az, hogy nyerjek egy versenyt. Ez egy állati dolog, hogy ez ilyen honoráriummal jár, mert ez nagyon sok pénz, de megmondom őszintén, fogalmam sincs, hogy mire költöm.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik