Szórakozás

Jessica Simpson örül, hogy újra bikinit viselhet, miután harmadszor is leadott 45 kilót

Jim Spellman / Getty Images
Jim Spellman / Getty Images
Emlékezhetünk: terhessége idején azt mondta, az amerikaifoci-ligában játszó férjénél is nagyobb volt a súlya.

Háromszor híztam és fogytam 45 kilót, így szinte soha nem gondoltam, hogy ez a pillanat egyszer még újra megtörténik majd, de végre megint hordhatok bikinit! Kemény munka, elhatározás, önszeretet

– írja új Instagram-posztjában Jessica Simpson. A színésznő elég kemény évtizeden van túl: ki kellett lábalnia kemény alkoholfüggőségéből, terhessége idején lélegeztetőgépre került, sőt, még milliárdokat érő ruhamárkáját is majdnem elvesztette.

Utóbbiról ebben a cikkben írtunk bővebben:

Kapcsolódó
Az „egymilliárd dolláros bébi” lélegeztetőgépről szerezte vissza saját divatmárkáját
Jessica Simpsonról régóta nem dalai és filmszerepei miatt hallunk, sokkal inkább alkoholproblémája miatt cikkezett róla a sajtó. Kevesen tudják, hogy évek óta milliárdos bevételű divatcégének útját egyengeti kisebb-nagyobb sikerrel – kevésen múlt, hogy a vállalkozás irányítása kicsússzon a kezei közül.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Jessica Simpson (@jessicasimpson) által megosztott bejegyzés

Ajánlott videó

Olvasói sztorik