Szórakozás

Exatlon Hungary All Star: Tóth Dávid csak kiesése után tudta meg, hogy kitört a háború

TV2
TV2
„Nagyon nehéz ezt felfogni, feldolgozni.”

Korábban már megírtuk, hogy az Exatlon Hungary All Star játékosainak fogalma sincs arról, hogy kitört az orosz-ukrán háború. A TV2-s műsor produkciója azzal magyarázta döntést, hogy semmilyen külső tényező ne zavarja a versenyzőket, akiket hermetikusan elzárnak a világgal kapcsolatos híre és történések elől. Emellett pedig telefonjaikat és az internetet sem használhatják a forgatás alatt.

A háborúval ellentétben a második évad során –melyben A Nagy Ő társkeresőben is szereplő Tóth Dávid is versenyzett – az akkor kitörő koronavírus-járvánnyal kapcsolatban úgy döntött a stáb, hogy beszámol a helyzetről a játékosoknak. Az All Star évadban az orosz-ukrán háború hírét azonban nem árulták el nekik.

Most az egy nappal korábban kiesett csapattársam azzal fogadott a kiesettek szállásán, hogy otthon háború van. Szabó Dorka az otthont Európára értette, nem Magyarországra, de így is letaglózott. Tudtam, hogy pattanásig feszült a két ország között a viszony, benne volt ez a háború sajnos a levegőben. Ennek ellenére is nagyon nehéz ezt felfogni, feldolgozni. Bízom benne, hogy sikerül mihamarabb rendezni a helyzetet a két ország között

mondta Tóth Dávid a Borsnak, a TV2 közleményében pedig az olvasható, hogy a szerkesztők abban az esetben avatják be a játékosokat a külvilág történéseibe, amikor szükségesnek érzik.

Szerencsére a versenyzők családtagjai biztonságban vannak, senkit nem érint testközelből a kialakult helyzet. Természetesen, amikor a produkció azt érzi, hogy már a játékosokat is be kell avatni a történésekbe, meg fogja tenni, ahogy a második évad idején is tette a világjárvány kirobbanásakor.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik