Szórakozás

Második gyerekével terhes Visváder-Palácsik Lilla

TV2
TV2
Vajna Tímea azonnal meg akarta jósoltatni a kicsi nemét, ahogyan megtudta, hogy a húga babát vár.

Visváder-Palácsik Lilla és Visváder Tamás kisfia, Noah 2020 októberében született, hamarosan pedig a kistesó is megérkezik. Vajna Tímea húga tavaly szenteste árulta el férjének, hogy babát vár, amit Visváder Tamás saját elmondása szerint már előre megérzett – ahogyan azt is, hogy újra kisfiúval bővül a család.

Bár sosem titkolták, hogy szeretnének még egy gyereket, amikor Lilla várandóssága kiderült, hetekig nem beszéltek róla a családnak. Vajna Tímea ugyancsak nagyon boldog volt a hír hallatán, a 12. hétben máris meg akarta volna jósoltatni a kicsi nemét.

Éppen videótelefonáltunk, és Noah kezébe adtuk az ultrahangfelvételt, ő mutatta meg a nagynénjének. Óriási volt az öröm. A baba nemét azonnal meg akarta jósoltatni, de mondtuk, hogy inkább majd megkérdezzük az orvosunktól

mesélte a Story magazinnak Palácsik Lilla, akinek az első terhessége könnyűnek bizonyult, most azonban rendszeresen kínozzák rosszullétek.

Visváderék nyár végére várják a babájukat. A kislánynevet már évekkel ezelőtt kitalálták, de mivel másodjára is fiuk lesz, ezzel egyelőre várniuk kell. A babának mindenképpen bibliai nevet szánnak, Lillának legjobban a Natán tetszik.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik