Szórakozás

Józan László a háborús helyzetről: A kárpátaljai magyarokat már közvetlenül érinti

A színész családja Ukrajnában él.

Néhány nappal ezelőtt a fokozódó ukrán-orosz helyzett miatt hívták a Reggeli stúdiójába Józan László színészt, aki Ukrajnából, Kárpátaljáról származik, családjának egy része pedig továbbra is ott él. Akkor még nem volt háborús helyzet, de már lehetett sejteni, hogy baj lesz.

Most az nlc.hu-nak nyilatkozott a színész:

Sokan azt gondolják, hogy messze van tőlünk ez a konfliktus, de ez nem igaz. Egyre közelebb van, a kárpátaljai magyarokat pedig már közvetlenül érinti. A családommal abban maradtunk, hogy összepakolnak, így vészhelyzet esetén már nem kell ezzel foglalkozni. Még nincs konkrét forgatókönyv, bizakodunk, hogy nem fordul sokkal komolyabbra a helyzet, de a nagy többség nem ennyire optimista. Ha veszélyben érzik magukat, egyből jönnek hozzám.

Szerinte borzalmas az egész helyzet, ráadásul nem volt elég a koronavírus-járvány, most még a háború miatt is aggódni kell.

Mi lesz azokkal, akiknek nincsenek rokonaik, ismerőseik a környező országokban? Ők hova mennek majd, ha hosszan elhúzódik ez a konfliktus? Hallottam, hogy a magyar határnál rengeteg önkéntes várja a menekült ukrán állampolgárokat, de ez sem tartható hosszútávon. Sajnálom az embereket, kibírtuk az elmúlt két évet a koronavírus árnyékában és most szembe kell néznünk egy ilyen helyzettel…

Ajánlott videó

Olvasói sztorik