Szórakozás

Elraboltak majd eladtak vérrabszolgának egy kínai férfit

Boy_Anupong / Getty Images
Boy_Anupong / Getty Images
Vérrabszolgaként tartott fogva egy 31 éves kínai férfit egy kambodzsai bűnbanda. Az egykori biztonsági őr elmesélte, hogyan került a bűnözők karmai közé, és hogyan sikerült megszöknie.

A biztonsági őrként dolgozó kínai Li egy ígéretes álláshirdetésre jelentkezett tavaly augusztusban. Elment az állásinterjúra, de hamar rájött, hogy egy kamucég arra akarja rávenni, hogy internetes csalások elkövetésében vegyen részt. Li közölte, hogy nem hajlandó ilyesmire, és távozni akart, a bűnözők azonban fegyvert fogtak rá – írja a helyi sajtóra hivatkozva a LadBible című brit bulvárlap.

Lit a kínai-vietnami zöldhatárra vitték, és fegyverrel kényszerítették átszökésre. Ho Si Minh-városba, majd Kambodzsába hurcolták, ahol egy közel hatmillió forintnak megfelelő eladták egy másik, szintén online csalásokkal foglalkozó bandának.

A „vevők” először váltságdíjat akartak követelni Liért, de amikor rájöttek, hogy a kínai férfinek nulla-negatív vércsoportja van, vagyis bárkinek adhat vért jobb ötletük támadt. Elkezdték csapolni Li vérét, amit aztán a feketepiacon értékesítettek. Li azt mondja, legalább hét másik fogollyal együtt tartották fogva, és sokkolókkal bántalmazták.

Annyi vért vettek le a férfitől, hogy kis híján belehalt. Havonta nagyjából nyolc deci vérét csapolták le, a végén már nem volt ép vénája, ezért a nővér a fején szúrta meg. Li azt mondja, csak azért maradt életben, mert az egyik bandatag megsajnálta, és segített neki megszökni.

Li, február 12-én kritikus állapotban került kórházba, alig élt, a testét mindenütt véraláfutások borították, a szervei kezdtek leállni. A gyors orvosi beavatkozásnak hála Li állapota stabilizálódott, de még hosszú felépülési idő vár rá.

Egy véradás során általában 450 ml vért vesznek le, a nőktől legfeljebb négyszer, a férfiaktól pedig maximum ötször évente.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik