Szórakozás

Árpa Attila szándékosan nem mutatja barátnőjét a közösségi médiában

tv2
tv2
Ezt maga a párja kérte tőle.

Büntetőügye kapcsán hívták a Mokka stúdiójába Árpa Attilát, aki miután elmondta, ártatlannak vallja magát mindebben, kitért arra a kritikára, melyet nemrég Cserhalmi György fogalmazott meg róla. Cserhalmi szerint ha Árpát fontos színésznek nevezik, ő nem igazán tudja, őt hogyan kéne kategorizálni.

Árpának ez fájó volt, el is mondta, hogy mennyi filmben, sorozatban, hollywoodi produkcióban vesz részt sok esetben.

Kapcsolódó
Cserhalmi György: Nem vagyok fontos, nyilvánvaló
Hosszú interjút adott a színész életéről, napjainkról

Arra is kitértek a beszélgetés során, hogy párját egyáltalán nem mutogatja sem a médiában, sem a közösségi oldalain.

Nagyon egyszerű az ok: sokat mellettem van, de eldöntötte – ugye, ő is színésznő –, hogy ő nem úgy szeretne ismert lenni, hogy Árpa Attila párja, Árpa Attila barátnője. Saját nevével szeretné ezt. Néha-néha elkísér engem, de emiatt nem úgy szerepelne. Ha majd őt meghívjátok ide, mint Czakó Alexandrát, színésznőt, biztos nagyon szívesen fog jönni. De hogy ő úgy idejöjjön, mint az én párom, az biztos nem fog megtörténni

– fogalmazott a színész-producer.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik