Szórakozás

Katy Perry közzétette Orlando Bloom legvisszataszítóbb szokását

Phillip Faraone / Getty Images
Phillip Faraone / Getty Images
Az énekesnő örül annak, hogy a párja fogselymezik, de annak már kevésbé, hogy szanaszét hagyja a használt eszközöket.

Orlando Bloom és Katy Perry lassan már hat éve járnak együtt, ez idő alatt pedig jócskán volt idejük megismerni egymás különös szokásait. A közösen eltöltött évek alatt persze az is hamar kiderült, milyen apróságokból lehetnek a legnagyobb viták – ki gondolná, hogy a színész széthagyott fogselyméből?

Az énekesnőt a minap arról kérdezték egy reggeli műsorban, hogy mi Orlando Bloom legrosszabb szokása. Elárulta, hogy nagyon örül annak, hogy a gyermeke apja odafigyel a szájhigiéniára, a körülmények azonban gyakran nem gyarapítják a boldogságát.

Imád fogselymezni, hála istennek, mert voltak olyan partnereim, akik nem tették, és ez gusztustalan. Csodás fogai vannak, de a fogselymet szerteszét hagyja. Találtam már belőle az ágyam oldalán, a kocsiban és a konyhaasztalon is. Pedig mindenhol van szemetes!

– mondta az énekesnő, hozzátéve, hogy már mindent bevetett, hogy leszoktassa a színészt a rossz szokásáról, de egyelőre nem járt sikerrel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik