YouTube / Partizán
Szórakozás

Oláh Ibolya a karrierje kezdetén átélt kudarcokról: Nem mosolyogtam, nem volt kedvem felkelni sem

A Megasztár előtti időszakban sok visszautasítást kapott.

Oláh Ibolya vendégeskedett a Partizán új adásában, amelyben Gulyás Mártonnal a zenei pályafutásáról és annak alakulásáról beszélgettek. Az interjú elején bejátszottak egy videót, melyben arról beszél az Anyácska néven ismert  Illésné Áncsán Aranka, az énekesnő egykori nevelője, hogy sokáig azért küzdöttek, hogy elindítsák Oláh Ibolya zenei pályafutását, mert egyértelműen látszódott rajta, hogy tehetséges.

Elmondta, hogy versenyeken és különböző Ki mit tud? eseményeken indult, hogy felfigyeljenek rá a szakmabeliek, viszont az áttörés éveken át sikertelen volt. Ezzel kapcsolatban Gulyás Márton azt kérdezte Oláh Ibolyáról, mennyire kezdte ki az önbecsülését, ambícióját és magabiztosságát, hogy nem sikerült akkor még érvényesülnie a szakmában.

Hát, mindegyiket kikezdte. Nagyon el voltam keseredve. A végén már nem is mosolyogtam, nem volt kedvem felkelni sem őszintén szólva. Aztán mondtam, hogy valaminek történnie kell, nem életem le így az életemet. Érdekes volt, mert utána anyum felajánlott egy takarítói állást, és száz százalékosan elfogadtam, és azt mondtam, hogy »miért ne?«

– mondta, majd az egyik szabadnapján meglátta a Megasztár reklámját, és azonnal jelentkezett a tehetségkutató műsorba, ahol végül Tóth Vera után második helyezést érte el.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.