Szórakozás

Január közepén Tóth Andi is összegezte a 2021-es évét, és elküldött minden kritizálót a francba

lifetv
lifetv
Jobb későn, mint soha, szokták mondani.

Jelenleg épp Arubán nyaral Tóth Andi, hogy kipihenje az egész éves munkáit, ez persze nem riasztja vissza attól, hogy az Instagram-oldalára posztolgasson. Január közepén oda is eljutott, hogy az újévi fogadalmát megossza követőivel – egészen pontosan inkább írjon egy évösszegzőt.

Na, most, hogy mindenki posztolt már valami nyálas újévi fogadalmat, én jövök🙌🏽 2021 nem hozott szerelmet, nem hozott se békét, se nyugodt perceket. Ellenben mély pontokat, depressziót, alkoholt meg mindent de😀 Őszintén, kezdtem már feladni és elfogadni, hogy itt sosem lesz nyugtom. Sem az emberektől, sem a sajtótól, de még a “barátaimtól” sem. Fogalmam sincs hogyan, de magam mögött hagytam mindezt, és csak magamra koncentráltam, ebből mi lett? Az év legsikeresebb dala, az egyik legsikeresebb műsor aranyérme, kibaszott tömött tárca, egészségesebb szervezet és ami a legfontosabb, egy erősebb, kiegyensúlyozottabb Andi. Hálás vagyok a Jóistennek, hogy magam mellett tudhatom ezt a két embert : @tothistiii @fejesada, akik mellettem voltak a tavalyi év konkrétan minden napján. Így utólag köszi 2021🙏🏽

Majd kitért a kritizálóira is:

Akik meg jönnek ide baszogatni a képeim alatt, hogy nem megérdemelt a fain autó vagy a több misis nyaralás, leszophatnak🥱🖤 🤑 Legalább ilyen sikeres évet szeretnék idén is🧨

Ajánlott videó

Olvasói sztorik