Szórakozás

Marton Adrienn sokkal kevesebbet dolgozik és főz, mióta Balira költözött családjával

Délelőtt letudja a napi feladatait, és jut elég ideje magára is.

Pár hónappal ezelőtt költözött Balira Marton Adrienn és családja, akik azóta is az indonéz szigeten élik mindennapjaikat. Korábban elmesélte, hogy amint kiköltöztek, építkezni kezdtek, hogy saját otthonukban lakhassanak. A költözésre szerinte azért volt szükség, hogy megmentse a „teljes kiégéstől”. Elmondta, hogy munkamániás volt, és sokáig éjszakába nyúlóan dolgozott, amit egy idő után már nem élvezett és úgy érezte, elvesztette a lelkesedését, a munka pedig felőrölte.

Kapcsolódó

Balin ezzel szemben élvezi, hogy sokkal kevesebb dolga van, és mindent nagyon hamar, az otthonához közel tud elintézni, ahogy a főzést is kicsit hanyagolta.

Tőlünk minden percekre van; két perc sétára van a fiúk iskolája, az óceán, a gyógyszertár, a közért, a benzinkút. Mire elindulnak a suliba, én már letudtam a reggeli feladataimat. És ami időt ezzel nyerek, azt magamra tudom fordítani. Találtam egy japán mestert, akitől harcművészeti órákat veszek, de most már nemcsak hobbi szinten, hanem élethivatás szintjén. Korán kelek és szinte mindennap gyakorlom a Qi-gongot

– mondta a Best magazinnak, és az is kiderült, hogy mióta nem forgatja saját főzőműsorát, a költözés óta csak hetente három-négy alkalommal áll neki a főzésnek, de akkor sem saját, hanem inkább fiai kedvéért. Helyette viszont elkezdett ékszereket készíteni, a kész darabokat pedig még egy balinéz pap is megáld.

Best magazin

Ajánlott videó

Olvasói sztorik